Az Inspiráló változáshozók interjúsorozatunkban ezen a héten Alanna Marianne Manilovval beszélget, aki közösségszervező, médiastratéga, író és a The Engage Network társalapítója. Manilov több mint 20 éves pályafutása során olyan szervezetek számára vezetett kampányokat és programokat, mint az Amnesty International és a Greenpeace International, nemrég pedig a Wal-Mart dolgozóinak segített megszerveződni, hogy kiálljanak a jobb munkavállalói jogaikért. Emellett a The Center for Commercial-Free Public Education társalapítója és korábbi ügyvezető igazgatója.
Miben változtatta meg számodra az Occupy a szervezést?
Számomra nagy különbség volt aközött, hogy távolról tanulmányoztam az elosztottan szerveződő emberi köröket, és aközött, hogy New Yorkban első kézből tapasztaltam meg ezt. Hatalmas élmény volt élőben látni, és az ott szerzett tanulságok életem hátralévő részében hatással lesznek a szervezőmunkámra – különösen azok a dolgok, amelyek nem működtek. Időnként feszültség volt a működő és a nem működő részek között, és a parkban olykor erőszakos események is történtek, mégis naponta több száz ember jutott ételhez. Akárcsak a való életben.
Sokat tanultam a gondoskodó közösségről: az Occupy ételt adott az embereknek, és könyvtárak, valamint egészségügyi segítők is voltak. Az Occupy megmutatta, hogy bizonyos dolgokat a gondoskodásból kiindulva is meg lehet valósítani. Sokan félnek a nagy léptékű gondoskodástól – ezt a Wal-Marttal kapcsolatos munkánkban is láttuk. A Wal-Mart dolgozóival végzett munkában kis körök és elosztott szerveződés modelljét használtuk, ami segített kialakítani a közös alkotást lehetővé tevő struktúrákat. Igencsak az Occupy szellemében.
Mik az Occupy erősségei és gyengeségei szerinted?
Erőt ad a közös alkotás és az, hogy bárki indíthat egy kis kört. Így a kicsi és helyi kezdeményezésekből valóban nagy, óriási hatású eredmények születhetnek.
Gyengeség volt, hogy az Occupy mozgalmak mindenütt egyetlen modellt követtek. Bizonyos mértékig tükrözték a vállalati kultúrát és struktúrákat, ahelyett hogy eltértek volna azoktól. Például mindenki parkokban rendezkedett be, konyhával. Talán nem feltétlenül ez volt a legjobb megoldás mindenki számára. Mivel már nincs nagy, szembetűnő jelenlét a parkban, tévesen azt gondolják, hogy az Occupy meghalt. Ahogy a mozgalom növekszik, a közgyűlések talán nem mindenkinek felelnek meg. Az Occupy sokszínűbbé válását látjuk az OccupyOurHomes és az OccupyStudentDebt kezdeményezésekben. Erő rejlik a sokféleségben és abban, hogy reagálni tudunk a helyi igényekre, és minden helyzetre a legjobb egyedi megoldásokat találjuk meg, miközben közös identitásunk is van.
Az Occupy nem halt el. Sokszínűbbé vált. A természetes életciklusán megy keresztül. Engem inkább az Occupy permakultúrás gyakorlata érdekel.
Mi a média és a technológia szerepe? És hogyan hat egymásra az online és az offline világ?
Ezekben a változást célzó mozgalmakban azt látjuk, hogy a műsorszóró médiától az emberek által működtetett média felé mozdulunk el.
A helyszínen lévő emberek gyorsabban és rugalmasabban reagálnak. A közös alkotás korát éljük. Az emberek által vezetett mozgalmaké a jövő – lapos szerveződés, kis körök. Az Occupyban nagyon fontosak voltak a helyszínen lévő emberek, akik éppen csak ismerkedtek a médiával.
A technológia nagyszerűen alkalmas a történtek tükrözésére és arra, hogy segítse az emberek szerveződését. Megkönnyítette a közös érdeklődési pontok megtalálását. De mindig szükség van egy helyszíni csapatra, amely ténylegesen cselekszik. Helyszíni jelenlét nélkül más megközelítésről beszélünk – a kettő kölcsönhatására van szükség.
Azt szeretem a Loomióban, hogy olyan érzés, mint egy megbeszélés. Bárki feltehet egy kérdést, és közben olyan is, mintha valaki jegyzetelne. A közgyűlésen eleve azok vannak előnyben, akik többet beszélnek, tudnak angolul, férfiak, vagy hozzám hasonlóan New Yorkból jöttek, képesek mások szavába vágni és szóban rámenősebbek – a Loomióban viszont ez egy kicsit más, és kiegyenlítődnek az esélyek.
Mi kell ahhoz, hogy közösen gyakoroljuk a mindennapi demokrácia készségét?
A demokráciában való részvétel képessége bizonyos szinten a szükségletekhez kapcsolódik. A mozgalom néha túlságosan a közvetlen cselekvésre összpontosít, ezért a szegénységben élők számára nem hozzáférhető. A Wal-Mart-csoportokban közösségként sokszor fejeztük ki az elismerésünket és adtunk pozitív visszajelzést – néhány embernek ez volt az első alkalom, hogy valaki vezetőként tekintett rá.
Szerintem vannak emberek, akik úgy érzik, hogy nincs hangjuk. A demokrácia első gyakorlata az, hogy egy körben, hálózatban vagy közösségben bátorítjuk őket: mindenkinek van hangja. És gondoskodunk róla, hogy újra és újra elmondják nekik, hogy értékesek, amíg ezt maguk is meg nem látják.
Beszéltél már a szeretet mélyen emberi jelentőségéről a munkádban. Hogyan viszed be a szeretetet a szervezésbe és a mozgalomépítésbe?
Minden társadalmi mozgalomban vannak, akik a Facebookon posztolnak, akik mindenkinek főznek, és akik a gyerekekre vigyáznak – arról van szó, hogy elismerjük a különbségeket, és mindenkit egyformán értékeljünk.
A szervezeteken belül az akadályokon át egymás felé forduló emberek közelebb kerülnek egymáshoz. Az igazi mozgalmakban a munka és a családi élet eggyé válik. Az emberek azonban félnek attól, hogy ha egész valójukat magukkal hozzák, az akadályozza majd „a cél” elérését vagy az „igazi munka” elvégzését. Egyensúlyra van szükségünk a közösség és a célok között.
Az Occupynál néha túl sok volt a közösség célok nélkül. A nonprofit ipari komplexumra a célokra és a vezetésre való túlzott összpontosítás jellemző közösség nélkül, és így valójában nem sokat ér el. A megfelelő egyensúlyt minden falu és minden mozgalom másként határozza meg.
Beszélnél a belső öngondoskodás és a másokról való külső gondoskodás kapcsolatáról?
A szervezés kapcsolatépítés, a kapcsolatépítés pedig azon alapul, hogy képesek vagyunk félretenni a félelmünket és mélyebben szeretni. És ez nem könnyű.
Mindig lesznek megromló kapcsolatok, ezért jó készség, ha hídként tudsz működni, ahelyett hogy a szakadás része lennél. Ha dolgozol magadon, jobban tudsz majd kapcsolatokat építeni.
Nagy világméretű változás küszöbén állunk, amit fizikailag is érzek. Elmélyítettem a gyakorlásomat, többet jógázom és meditálok.
A meditáció és a jóga világában élő embereknek, akik félnek cselekedni, át kell törniük ezen a félelmen. Azoknak pedig, akik folyamatosan cselekednek, és azt mondják, nincs idejük elmélyült munkára, ezen kell túllépniük.
Számomra személyesen az öngondoskodás megtanulása a védekezés eszköze volt, miközben nehéz körülmények között nőttem fel. Megtanulod, hogy ne félj leülni fájdalmat átélő emberek mellé, és egyszerűen velük lenni. Igyekszem meglátni a legjobbat az emberekben, és az a hang lenni, amely meglátja a szeretetet, szervezeteken belül és azok között is.
Érdemes feltenned magadnak a kérdést: „Az köt össze bennünket, ami elromlott, és mindenki, aki rossz állapotban van, vagy megpróbálunk előrelépni az elromlott rendszerekben?”
Mit tanácsolsz azoknak, akik szeretnének hozzájárulni egy pozitív változáshoz, de nem tudják, hol kezdjék?
Ne gondold, hogy egy kis csapat nem tud semmit tenni. Válassz egy dolgot, találd ki, mi az igazi hivatásod, és végezd azt jól, kitartóan. El fog jönni egy pillanat a globális mozgalomban – maradj annyira kapcsolatban a belső hangoddal, hogy felismerd ezt a pillanatot és kiállj. Szerintem mindenkit másként szólít ez meg.
A legfontosabb, hogy egyszerűen kezdj el valamit. Nagyszerű dolog elkezdeni egy gyakorlatot, és meglátni, hová vezet. Állj készen a cselekvésre. A hullám itt van. Ha az emberek vele mozognak, egyre magasabbra emelkedik, és meg fog törni. Vannak, akik azt mondják: „Ó, nem tudom, nincs időm….” Egy hét anyából álló csoport heti három órával is tehet valamit!
Hogyan kezeled a bizonytalanságot vagy a kételyt, amikor elfáradsz, és úgy érzed, hogy mindez túl nagy feladat?
Tarts szünetet. 27 év után hiszek a testemnek. Tudni akarom, hol érződik valami a testemben. Létezik az az elképzelés, hogy minden pillanatért mindent fel kell áldoznunk, de szerintem ebben nagyon óvatosnak kell lenned, és figyelned kell a testedre.
Most már tudom, hol van a határom az anyagi biztonság terén. Ha a saját esetemben nem tudok hinni a fenntarthatóságban, mi lesz azokkal, akik még nagyobb anyagi nyomás alatt vannak? Kit zárok ki azzal, hogy ez nem fenntartható?
Biztosan nem akarsz olyan helyzetbe kerülni, ahol mindenki kimerült. Azt kellene néznetek, hogyan tudtok többet pihenni, és hogyan fogtok gondoskodni magatokról. Végső soron próbálj nem túlságosan ragaszkodni a kimenetelhez. Ne állítsd magad olyan helyzetbe, hogy kudarcnak érezd, ha nem éred el a kívánt kimenetelt.
Néha több próbálkozásra van szükség. Sikeres volt az Occupy? Egy olyan dolog egyik állomása volt, amely óriási sikert fog elérni.
Címkék: Cikkek és interjúk Inspiráló újítók
